Útvonal

Az útvonal: A Turul Trail egy megközelítőleg félmaraton (21097,5 méter) hosszúságú futó útvonal a Gerecse hegységben. Megtervezésekor elsősorban a kezdő terepfutók igényeit vettük figyelembe, de mivel az útvonal jelentős szintemelkedéssel (~650 méter) büszkélkedhet, így biztosak vagyunk benne, hogy teljesítése még a veterán terepfüggők számára is emlékezetes lesz.
Az útvonal a Kő-hegyről indulva a P, a P+, a S, a K jelzésen, a P▲ turistaösvényen, valamint a Mária-út és a Szent Jakab zarándokúton keresztül vezet végig a Nyugati- és a Déli-Gerecsén. A tervezés során a tájékozódást az útvonal célirányos megválasztásával igyekeztünk a lehető legegyszerűbbé tenni, így megfelelő felkészüléssel az útvonal könnyen futható „track-es” óra nélkül is. Ha esetleg bizonytalan vagy és órád sincs, akkor használd a mobiltelefonodat egy megfelelő alkalmazással (pl. Természetjáró App ).

A RAJT/CÉL QR-kód (a kód a Turulhoz vezető út bal oldalán található parkolóban van az útjelző tábla oldalán: N47.5860100 E18.4094000 ) leolvasását követően a kört a P turistaúton kezdjük. Megkerüljük balról az éttermet, és követjük a jelzést. Az első trükkös kereszteződéssel alig 1,5 km után találkozunk. Ahol a P útvonala kiér egy műútra, ott kell keresni jobb oldalon a P+ jelzést. Ha megtaláltuk, akkor a jobbos után rögtön forduljunk balra, mint ahogyan az a térképen is látszik.

A P+ jelzésről 2,3 km-nél váltunk a S jelzésre, majd 4,7 km-nél a K-re, mely egyben a Mária-út nevű zarándokút egy szakasza is. Utóbbi kereszteződés nagyon élesen (visszafelé) fordul balra (itt kell keresni a 2. QR-kódot az útjelző táblán N47.586750 E18.452330), ha nem figyelünk, könnyű elmenni mellette. A K/Mária-út egészen Vértestolnáig fog elkísérni (ezen az úton találjuk a 3. QR-kódot. Pár km-rel Vértestolna előtt van egy kereszteződés, ami után az út mindkét oldalán van El Camino jelzés. Ez a K és a Camino kereszteződése, és a bal oldali fa melletti oszlopon van a kód: N47.6065230 E18.4763820), aminek a határát 10 km megtétele után az első Szent Jakab zarándokút jelzések fogják mutatni.

Az El Camino jelzésein egészen Spanyolországig futhatnánk, de most csak Vértestolnán fog keresztülvezetni. A faluban találunk működő nyomós kutat, boltot és egy buszmegállót is, ahonnan óránként indulnak buszok Tatára. Utóbbira azért reméljük, hogy nem lesz gyakran szükség. A civilizációs vívmányok ára a körülbelül 2 kilométernyi aszfalt, ami a terepcipők talpára nem biztos, hogy jó hatással lesz, ezt érdemes számításba venni a felszerelés megválasztásánál. 12,8 km-nél Vértestolnát elhagyva, nem messze a stációk utolsó állomásától egy póznán található a 4. QR-kód (N47.637320 E18.442570), itt kell élesen (visszafelé) balra fordulni a kód leolvasása után a P jelzésre, ami egy rövid lejtő után rövidesen egy viszonylag komoly emelkedővel fogja próbára tenni az állóképességünket. A Kappan-bükk keleti oldalán fél kilométer alatt közel 100 méternyi szintet kell megmászni. A jó hír, hogy ezután már csak egyetlen hasonlóan komoly megpróbáltatásra kell számítani az útvonalon. A piros szakaszon navigáció szempontjából kicsit jobban oda kell figyelni, mivel az Arany-lyuk környékén a S jelzés többször keresztezi a P-t. A lényeg, hogy a tisztásra kiérve a mezőgazdasági terület végig a jobb kezünk felé essen, és kövessük a P jelzést, amit 18.1 km-nél a P+, majd 18,7 km-nél a P▲ jelzés fog váltani. (Az 5. QR-kódot a P▲jelző oszlopon kell keresni: N47.6011770 E18.405580).
Aki járatos a turistajelzések szimbolikájában, a háromszögből itt már sejteni fogja, hogy a következő szakasz nem lesz gyerekjáték. Ebben nem is fogunk csalódni. Fél km-en 130 méter szintemelkedés vár ránk a Gerecse egyik legszebb ösvényén, hogy megérkezzünk a Ranzinger Vince-kilátó lábához. Ez az utolsó komoly próbatétel az útvonalon, a maradék 1 km a célig az enyhén lejtő erdei ösvényen már örömfutás lesz.

Ellenőrző pontok:

QR kód 1 - Turul parkoló RAJT:
Koordináta: N47.5860100 E18.4094000
Leírás: Irányjelző barna oszlop oldalán.

QR kód 2 - Koldusszállás:
Koordináta: N47.586750 E18.452330
Leírás: Útjelző tábla (6 utat jelez). Itt fordulj balra!

QR kód 3 - Kék és zarándok utak kereszteződése:
Koordináta: N47.6065230 E18.4763820
Leírás: Kék-Camino kereszteződés, út bal oldalán található fa melletti oszlopon.

QR kód 4 - Tolna vége:
Koordináta: N47.637320 E18.442570
Leírás: Egyedül álló pózna Vértestolna határában a Stációk után az út baloldalán. Itt fordulj balra!

QR kód 5 - Siratófal alja:
Koordináta: N47.6011770 E18.405580
Leírás: Turistaút jelző tábla. Irány a kilátó!

QR kód 6 - Turul parkoló CÉL:
Koordináta: N47.5860100 E18.4094000
Leírás: Irányjelző barna oszlop hátán.

A szervezők fenntartják a jogot, hogy előre be nem jelentett helyeken is ellenőrizzék a futókat.

Turista jelzések az útvonalon
GPS Track letöltés